Mozdonygrafikai pályázat: 170 éves a magyar vasút!

2016. április 26.
VOKE

170 éves a magyar vasút! címmel mozdonygrafika elkészítésére hirdet pályázatot a MÁV-csoport. A hazai vasúttörténet egy-egy jelenetét ábrázoló pályaművek beérkezését 2016. május 25-ig várja a vasúttársaság. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotás felhasználásával készülő grafika egy éven át a MÁV-csoport egyik, a mindennapi forgalomban részt vevő TRAXX mozdonyát díszíti majd.
 
A tizennyolcadik életévüket betöltött pályázók tetszés szerint ragadhatnak ki részletet, témát a magyar vasút 170 éves történelméből, mindennapjaiból. Egy pályázó legfeljebb két olyan saját, eredeti szerzői alkotásával indulhat a megmérettetésen, amellyel más hasonló versenyen még nem szerepelt. A műveket a mellékelt mozdonyjellegrajz felhasználásával színesben, digitalizált formában – elfogadott formátumok: jpg, png, pdf, tiff; felbontás: minimum 300 dpi – kell beküldeni a danfi.edit@mav.hu címre.
 
A pályázatban a pályázó nevét, lakcímét, telefonszámát és e-mail címét is fel kell tüntetni, továbbá ki kell tölteni egy felhasználási és adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatot. A beérkező grafikákat szakmai zsűri értékeli a beküldési határidőtől számított öt munkanapon belül. A legjobbnak ítélt pályaművet június 1-jén, a www.mavcsoport.hu weboldalon hozzák nyilvánosságra.
 
Az első helyezettet e-mailben is értesítik a grafikájával felmatricázott mozdony ünnepélyes avatórendezvényének időpontjáról. Azonkívül, hogy az alkotást egy TRAXX mozdonyon országszerte láthatják majd az utasok, a győztes még egy Dél-Bohémia kincsei elnevezésű élményutazáson is részt vehet másodmagával, a MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében.
 
Bővebb információ és a szükséges dokumentumok megtekinthetőek és letölthetőek a MÁV-csoport honlapján a következő linken: www.mavcsoport.hu/mav-csoport/mozdonygrafikai-palyazat-170-eves-magyar-vasut
 
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

További tartalmak: 
VOKE Vörösmarty Művelődési Ház és Könyvtár - Székesfehérvár
2018. június 27.
Nyugat-magyarország / Székesfehérvár
VOKE Egyetértés Művelődési Központja - Debrecen
2018. június 20.
Kelet-magyarország / Debrecen
VOKE József Attila Művelődési Központ - Dunakeszi
2018. június 20.
Közép-magyarország / Dunakeszi
VOKE Arany János Művelődési Ház - Győr
2018. június 20.
Nyugat-magyarország / Győr